Leányomnak

Ó, Leuconoe, a jövő, a hosszútáv
ejt - mibe is? - kétségbe.
Szőke fejed tele széllelbélelt igékkel,
mézcukor-ragacsos ígéretekkel (mint mindenkié),
s főként a felejthetetlen érzéssel, hogy: vagy!
A Jöhetőt nem tilos tudnod (ó, a boldogult
tilalmak aranykora, kultúrányira!
Azért majd elboldogulsz nélkülük). Inkább
nem szükséges. Az alapállásra figyeljél.
Se túlközel, se túltávol. A szerva,
hogy honnan jön, azt látod. Hogy hová megy,
ahhoz érezned kell az asztalt meg a
labda hangját. És az ütő tenyérként
folytatódjék csuklódban. Eddig az egyik
hasonlat. (Tudod, szeretem, ha a dolgok
kezdenek hasonlítani egymásra. Mint cseperedő
gyerek mind jobban a házibarátra.
Ez kínos, tehát ok szemlélődő örömre.
Ezért jön még egy:)
Életed egy nagy zsák: benne két-, öt- és tízfilléresek.
A napjaid. A kétfilléreseket (mert lyukasak)
fel lehet fűzni zsinórra nyakékül,
fekete vagy zöld mélybársony ruhához.
Az ötösöket a villamossínre téve kis fém-
lepénykéket nyerünk (miután a kerék
átnyilallt testükön), ezeket ott lehet hagyni,
vagy elrakni emlékbe, kidobásig.
A tízfilléresek - az viszont komoly!
Be kell rollnizni őket géppapírba (van otthon)
százasként, leragasztani és ráírni, hogy 10/100.
Vagyis ezer fillér. Sok ilyen henger
árán vehetsz további papírt és ragasztót,
és kapsz sok visszajáró tízfillérest.
És sorbanállás közben lehet beszélgetni.

                                                                                                                 Petri György