hajnali (majdnem) hármas szokásos mély depresszió.
sírva tudnék fakadni, úgy érzem, elszalad mellettem minden lehetőség.
..de nem, ezt a lehetőséget most nem fogom kihagyni, ezt megcsinálom.
kimegyek külföldre. perszecsak majd, 1-másfél év múlva..
nagyon úgysem kell aggódnom, hogy bárkit is itt kell hagynom...
miért nem megy nekem a kevesebb gondolkodás, miért bonyolítok én túl mindent??
való egyátalán mellém valaki?
van nekem végzetem, küldetésem?
és ha van, képes vagyok-e véghez vinni?
mi a francért történik minden csak körülöttem?
viszem én valaha bármire is az életben?
mi érdekel igazán?
mi akarok lenni?
mikor hatalmasodik el rajtam ez a sok pszichológiai defekt?
mér' vagyok ilyen kibaszott pesszimista???
mikor lyukad ki a gyomrom?
miért kell ezt a sok szart egyedül végigcsinálnom?
tényleg bírom, vagy csak megjátszom?

egyátalán...miért nem alszom hajnali háromkor?!

én vagyok a legundorítóbb picsa kerek e világon, aki csak azért szédít egy pasit európa (majdnem) másik oldalán, hogy szépeket mondjon neki, és heti kétszer megjegyezze, hogy mennyire kedvel is engem tulajdonképpen.
júj, néha felpofoznám magam.