Dóri's profileminden, amit valaha tudn...PhotosBlogListsMore Tools Help

Blog


    June 25

    unfair

    egyébként még mindig az a jóképű pasi jár az eszemben, akit soha nem fogok többet látni...hiszen már murphy is megmondta, hogy minél jobban keresem, annál kevésbé fogom megtalálni.
    pedig mindig őt várom, minden előadásra.
    jaj, irtó csodálatos ember volt.

    annyi jó dolog történik velem mostanában, és nincs, akivel megosszam az örömömet.
    ez olyan szomorú. úgy szeretnék szerelmes lenni.




    (szintén semmi köze a bejegyzéshez, de 4.6-os átlagnál járok, asszem hatodik óta nem volt ilyen jó átlagom:) szeretem, hogy az etr a karókat nem veszi figyelembe:P jó, csak 1van, 2lesz:) de másik 7tárgy csak 4essel meg 5össel kipipálva:) )
    June 21

    semmi külcsi

    csak az van, hogy ma csupa-csupa jó dolog történt velem, és az ilyet meg kell örökíteni:)
    hálát adok a Jóistennek, hogy ennyire figyel rám, és hozza az utamba ezt csupa jó dolgot.
    nagyon köszönöm.
    June 19

    hoppá

    hoppá, de négyes lettem növénytanból:P (2.legjobb vizsgával ebben a félévben:P mármint a növénytanos vizsgák közül én írtam a 2. legjobbat o:) )
    pedig 100%ig meg voltam győződve, hogy bizony megbuktam - már megint...de nem:)

    hazafele volt szerencsém úgy utazni a buszon, hogy jobbhátsó legutolsó ülésben, mellettem szerelmespár, előttem szerelmespár.
    tisztára, mint az aknakeresőben.

    bárcsak minden nap ilyen fasza lenne.


    még egy kérdés a végére:
    mi a teendő akkor, ha valaki rettenetesen beleesett egy olyan emberbe, akiről semmit nem tud az égvilágon, és akivel valószínűleg soha többet nem fog találkozni az életben, pedig egyéb vágya nem is lenne?
    a legszebb férfi, akit valaha láttam, kétszer már találkoztunk, és másodjára azt mondta, megjegyezte a mosolyomat. emlékezett rám. nekem meg több se kellett, fülig beleszerettem a pasasba, pedig semmi értelme, soha nem fogom újra látni.
    rettenetesen jóképű, rettenetesen sármos, rettenetesen jófej, rettenetesen laza, rettenetesen kedves, úristen.



    ui:
    kötelező program a nyáron:
    augusztus 14. 15:30 Open Stage színpad, Sziget Fesztivál - kellisaz koncert (ez lennénk mi)


    June 16

    we got the cash, we got the dollars!

    örömmel jelentem, hogy több, mint féléves anyagi csőd után ma végre nullszaldós lettem.
    hip-hip-hurrá!:)
    June 10

    sokadik elmebaj

    Pótcselekvések (helyettesítő aktivitások):

    Akkor figyelhetők meg, ha az állat nagymértékben motivált valamilyen cselekvésre, de azt nem tudja normálisan végrehajtani, illetve ha két erősen aktivált ellentétes motiváció (harc vs. menekülés) konfliktusba kerül. Pl. verekedő kakasok hirtelen csipegetni kezdenek a földön, mintha táplálkoznának, seregélyek tollászkodni kezdenek, sirályok fészekanyagot gyűjteni.
    Dórik meg blogot írni....
     
    Annyi dolgom lenne, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. A vizsgáimat csak tologatom, legalább két tárgyból buktam már meg csupán azért, hogy egy másikat abszolválni tudjak. Emellett dolgoznom is kell, intézem a szigetet, csinálom a ladies and gentlement...
    a pénteki növénytanomat áttettem jövő csütörtökre-mivel a múlt heti állattant átpakoltam mára, ezért az eredetileg mai fizikát fel kell majd vennem 24-re, ami csak azért macerás, mert 23-án van a biológia története vizsgám, nembaj, arra úgysem akartam sokat tanulni- a baj csak az, hogy jövő csütörtökön van mikológia, amiből szintén emiatt írnom kell a nőnek, hogy nem tudok menni vizsgázni, mert ütköznek, és mitévő legyek.
    vszeg 30-ára berak UVzni, és akkor majd agyalhatok, hogy a 3-i szervesre hogy fogok tanulni.
    4-én meg kezdődik a ladies and gentlemen...

    anya már teljesen ki van akadva, én nem különben, nem tudok mit csinálni.
    nagyon durván túlvállaltam magam, nemtudom, mi lesz velem, de ilyenkor nagyon szeretnék elbújni valami lakatlan helyen, és a nyár végén előjönni. kicsit meg akarok szabadulni a felelősségtől, ami most rajtam van.
    nagyon rosszul érzem magam. nem különösebben tesz jót az agorafóbiámnak az a szituáció, hogy nem tudok menekülni ebből a helyzetből - akárhogy próbálkozom is.
    plusz az sem jó érzés, amikor érzed magadon, hogy effektíve a becsavarodás szélén állsz, szóval hogy oda kell figyelned, hogy ne kezdj el úgy viselkedni, mint egy őrült... (nagyon a szélén állok, legszívesebben hagynám elpattanni a húrt, csak lehet, hogy az emberek megijednének tőlem)

    de egyelőre megoldom annyival a dolgot, hogy pótcselekszem.....



    PS: arról nem is beszélve, hogy a hosszú hónapok vérrel és verítékkel leadott centijei fél pillanat alatt visszamásztak rám, lévén tipikus stresszevő vagyok, és mostanában hasfájásig zabálom magam, majd hajnalban lefekvéskor (=értsd, amikor végleg belealszom a papírokba), istentudja hány óra tanulás után már nincs energiám felüléseket csinálni....




    June 09

    bevezetés az állattanba

    Az Ordo Insectivora, vagyis a Roverevők rendjébe tartoznak a Sünök, Cickányok, Vakond(ok)ok, és a Tankerek.




    Természetesen azok Tanrekek (Centetidae), csak valami vidámságot akartam csempészni a szürke vizsgaidőszak-napokba.


     

    June 04

    btw

    csak egy nap szabit szeretnék az életemből.
    hogy úgy végre tisztességesen átlustálkodhassak egy napot, lelkifurdalás nélkül, hogy ne legyen semmi dolgom, csak aludni, zenét hallgatni, kiolvasni végre azt a könyvet, jáccani consuélával, sétálni, soppingolni, faszomtudja.
    nagyon durva lesz ez a június.
    May 29

    Egy Ajándék Elhárítása

    Ne adj igazat.
    Neked túl sokba kerül;
    Nekem meg épp van.
    May 27

    agyfasz

    "szignifikánsan" szarabb vagyok mindig a nyári vizsgaidőszakban. tudomisén, miért.
    pedig tök kezdtem megörülni, hogy 3 ötösöm volt, dehát ez a mai fizkém, ez valami baszott szar volt.
    annyira felbasztam rajta az agyamat, konkrétan figyelnem kellett magamra, hogy nehogy felálljak a vizsga közben, és elkezdjek pocskondiázni.
    megtanulhatatlan fos, amit szarul is adtak le, nemtudom, de ha 300fős évfolyamból 260nem érti, az sztem nem a diákok sara.
    picsába, nem akarok megbukni belőle, de sajnos meg fogok:(
    a baj az, hogy nem tudom, máskor hogy fogom megtanulni:)
    najó, ez inkább szomorú.
    mindegy, most nincs időm duplázni belőle, megy tovább a menetrend, következik az állattan 2, mert az olyan jó.
    se.
    az egyetlen tárgy, amire már a vizsgaidőszak elején keresztet vetettem. nagyon nehéz, azt se tudom, hogy álljak neki.
    talán úgy, hogy nem állok neki blogot írni:P
    úgy sejtem, lesz még pár ien kiborulás, de már csak alig több, mint egy hónap...
    May 16

    a hátsó szándék már nincs mögöttem


      


    jogosan vetődik fel a kérdés: mi a fene baj van velem?
    olyan nagy baj, hogy egy rendes srácba szeretnék beleszeretni végre?
    annyira nem találom azt, amit régebben pillanatok alatt megleltem.
    senki sem elég jó...leginkább én.
    igazából, semmi bajom nincs, azzal, h egyedül vagyok, imádom az egészet, csak rohadtul idegesít, hogy körülöttem mki kapcsolatban él, semmien társaságba nem tudok elmenni anélkül, h ne fussak bele vmi faszán működő párba.
    már az én koromban elfogynak az egyedülálló pasik?!
    azt hittem, sokkal inkább vágynak az egyedüllétre, de mostanában sok pasival beszéltem, és megdöbbentő, mennyire élvezik, ha van egy csajuk, aki uralkodik felettük, és papucsok lehetnek. komolyan.
    csütörtök este tanúja voltam egy ien veszekedésnek. a csaj öszevissza pofozta a pasiját, akinek fogalma sem volt, hogy mit csinálhatott. komolyan, ien faágakat meg mindenféle tárgyat vágott a sráchoz, emg legalább 3-4szer felpofozta, meg rugdosta. kegyetlen.
    a srácnak gőze nem volt, h mit csinálhatott, és még ő kezdett el sírni, hogy nem csinált semmit.
    nem tudom magam hasonló jelenetben elképzelni. valaha ien voltam (jó, ennyire azért nem, de ríkattam meg férfiszíveket), mostmeg...márta vagyok, és csak boldog akarok lenni.


    (egyébként semmi köze a bejegyzéshez, de tényleg ötös lettem matekból, 2x29 pontból 57,5-öt írtam...és igen, ezt elmondom mkinek:) )
    May 13

    R.I.P. B.I.

    az imént a saját fülemmel bizonyosodtam meg róla, hogy nincs olyan, hogy valaki sosem nő fel.
    Ő lett volna az utolsó ember, akiről elhiszem, hogy családosként megváltozik a gondolkodása, a hozzáállása, a viselkedése, mindene.
    de megtörtént.
    valaha barátok voltunk. egy rövid ideig talán a legjobb barátok.
    de ma délben írtam neki, hogy beszélnem kell vele, elég sürgős, hívjon fel.
    majd 6kor én hívtam fel, h mi van már. aztmondta, még fél óra.
    végülis fél kilenckor felhívott, bár már rögtön az elején hallottam, a háta közepére kíván.
    mindig ezt érzem, ha találkozunk. már nem szeret, kicsit sem. nem számít rám, nem érdekli, mi van velem.
    tudom, egy évig eltűntem az életéből, nem tehettem mást, a bme kiszipolyozott, élni alig tudtam. sosem értette meg igazán. talán akkor már nem is érdekelte.
    miközben ma beszéltünk, tudtam, hogy rám céloz, mikor azt emlegette, hogy egyesek elmennek, aztán, ha érdekük fűződik hozzá, visszajönnek az egyesület életébe.
    ez lennék én.
    hát persze.
    aki ismer, tudja, hogy pontosan ilyen vagyok. az érdekeim vezérelnek.
    elmondtam neki, hogy rosszul esett, hogy nekem nem is szóltak, nem rajtam keresztül folyik az információ (és különben is mindig kifelejtenek a feladatok kiosztásánál, merthát rám nem lehet számítani. ha valakit így kezelnek, ilyenné is válik.ezt persze nem mondtam)
    majdnem minden hivatalos levélnél a sírás környékez, hiszen mindig kihagynak. rám sosem osztanak semmit.
    csakmert egy évig örültem, hogy dolgozni volt időm. meg látni a családomat.
    fogalmam sincs, mivel szolgáltam rá, hogy ne legyek a barátja.
    ha patetikusan akarnék fogalmazni, neki köszönhetem, hogy élek. ha ő nincs, nem tudom, hogy élem túl a tizenegyediket.
    én erre az emberre fogok emlékezni mindig, bárhogy igyekszik, hogy elfelejtsem.
    azt hittem, ő örökre az a jófej, laza, spontán, végletekig nyugodt, jókedvű, őszinte ember lesz, akinek mondja magát. mostanra már csak mondja magát.

    mintha egy kést döfött volna a hátamba, amikor ma azt mondta: "hadd ne kelljen erről este fél órát telefonálnom"
    hát most is elsírom magam rajta, ahogy az előbb tettem.
    én soha nem akarok felnőni, nem akarok olyan lenni, mint ő....aki évekig A példaképem volt.


    May 12

    amit még véletlenül sem

    poénból sem, és sok kreditért sem, soha, de soha többet nem veszek fel:
    gazdasági és/vagy bölcsész tárgyakat.
    Isten engem úgy segéljen!



    olvasom ezt a filozófia-dolgot (mert ma zh a "filozófia a beat-, pop-, és rockzenében tantárgyból), és egyre a régi vicc jár az eszemben:
    "-Pista bácsi, azt mondják, beszűkült a szókincse.
    -Faszt."

    meg a jóöreg logaritmus együttes: "kamuzás, blabla, és belemagyarázás"


    May 06

    :D

    -Hogy mondjuk máshogy, hogy "Julcsi szereti a popószexet"?
    -Julianus barát.
    April 28

    Sinsemillia

    When the female plant is not allowed to pollinate, it grows full of resin that was intended to make seeds. False seed pods swell with THC laden resin and the pistils turn red and orange and withdraw into the pods. Then the plant is harvested.

    Seeds are not part of the bud when the flowers mature. This is called Sinsemillia, and simply means "no seeds".


    forrás: http://weedfarmer.com

    April 23

    szarügy

    minden valószínűség szerint orbitálisat fogok szopni az idei vizsgaidőszakkal, és nem csak azért, mert nyár lesz, és a hátam közepére fogom kívánni, és nem csak azért mert 10vizsgám lesz, hanem mert egész évben basztam tanulni konkrétan, és a vizsgaidőszakban lesz ennek meg a böjtje.

    P(szopás)=1

    ja, de jóhír, hogy matekból ötös leszek.



    April 07

    mert ezt most kell kiírnom magamból

    elegem van az emberekből. mindenkiből.
    elegem van az emberi önzésből, az emberi butaságból, az emberi hidegségből, gyarlóságból, hitványságból, és mindenből ami az állatvilágban csak erre a fantasztikus teremtményre jellemző.
    elegem van, hogy a buszsofőrnek semmibe nem kerülne, hogy megálljon keresztesnél a 8ason, és ne csak a centrumban, azért, hogy nekem ne kelljen 25percet fagyos szélben gyalogolni. elegem van, hogy megfagyok a szobában, és ennek ellenére le van csavarva a fűtés egész télen. elegem van, hogy minden gondját, baját meghallgatom másoknak, az enyémeimre meg tesznek. (tisztelet a kivételnek)
    elegem van, hogy elmondom, hogy szarul esik, ha nem keres, nem beszélünk, és nem keres. sőt, én érzem magam hülyének, ha netán mégis írok neki.
    elegem van, hogy a tanár egy seggfej, és semmibe nem kerülne végigolvasni a vizsgámat, és meglátni, hogy annak ellenére, hogy gondolatjelesen írtam az 5ből 2 feladatot a kibaszott fontos euórpai unió és magyarország vizsgán, és 2est kapok, mint az, aki egész mondatokban fogalmazott meg faszságokat.
    elegem van, hogy minden szó nélkül túlórázok, hogy ne az sv-mnek kelljen 4termet hajnali fél 1kor még kiengednie, elegem van, hogy bármikor beraknak az imaxbe olvasni,. soha nem szólok egy szót sem, elegem van, hogy köszönök minden tapló nézőnek, mosolygok minden kujon vén faszira, felnyalok minden mocskot abban a kibaszott moziban, és elegem van, hogy végzem a munkámat, kiköpöm a tüdőm, hogy minden flottul menjen, és két hétre eltiltanak a munkától, mert egy írástudatlan faszfej a "managerem", aki csoda, hogy beszél angolul, mert az intelligenciahányadosa alapján ki nem nézném belőle.
    egy ien faszfej diktálja nekem a dolgokat, nem is egy, egyből 6, mikor egymagam intelligensebb vagyok az egész irodánál.
    elegem van, hogy kiteszem a lelkem egész nap, és lenyyelek minden szart.
    és én szopom meg a végén mindig, leszarom, ha ezért önzőnek néztek.
    mindig én szopom meg a végén, mert én vagyok a tisztességes, aki mindenkiről a jót feltételezni, és mindenkiben a jót keresi.
    engem lopnak meg, engem löknek fel, engem hagynak el, engem szarnak le.
    engem rgnak ki majdnem.
    mert végzem a dolgom, és szopom a faszt szó nélkül egész nap.
    kurvára elegem van.
    April 04

    ego

    néha azon kapom magam, hogy épp azon mosolygok, hogy mennyire jó is nekem most minden:)
    nagyon rég voltam ennyire elégedett az életemmel.
    mintha Isten valamikor márciusban úgy döntött volna, hogy "akkor koncentrálok most egy kicsit erre a leányzóra, hadd örüljön..."

    March 29

    mer' ingyen kaptam, mégis kurva drága



     
    March 25

    pff

    ...elkiabálva:)
    March 24

    aktuelle

    akartam még valami aktuális-helyzetjelentés-szerűt írni, mielőtt elmegyek dolgozni.
    hátha érdekelne valakit.
    szóval perpillanat fáj a hasam, lefeküdtem aludni kicsit teli pocakkal, amit nekem nem szabad..hát most szenvedek, ez van:)

    egyébként egész kezdem jól érezni magam a bőrömben, rég óta vártam azt a "jót" , ami meggyőződésem volt, hogy előttem áll, és - nem akarom elkiabálni - de asszem, most az van:)
    megint a moziban dolgozom, pörög velem az élet, imádom a barátaim, végre tornázok lefekvés előtt, lassan lesz pénzem, megy az együttes, megy a sapka, nyert a pályázatunk, egy másik beadása előtt állunk, 29 pontos matek zhból 28 és felet írtam, megvan a rutin, tele van írva a naptáram határidőkkel,koncertekkel, fellépésekkel, és ezt rohadtul élvezem:)
    jaj, csak ne legyen vége túl hamar...!olyan jó most.....olyan jó...